Ugrás a tartalomra

Nemzeti Színház Blaha Lujza téren Budapesten

Szucsi küldte be February 4, 2010 időpontban
Létrehozás
1872
Létrehozás intervallum
- 1875

Az első kép az 1900-as évek elején készült, a második az 1965-ös felrobbantás előtt.

"Az ország fővárosában építendő Nemzeti Színház tervezése hosszú időt ölelt fel, már a 18-19. század fordulóján tekintélyes gondolkodók tartották fontosnak, hogy az ügy mellett hangjukat hallassák (például Kazinczy Ferenc). Magát az épületet Pest vármegye alispánja, Földváry Gábor határozott intézkedésének köszönhetően a Grassalkovich Antal által a Kerepesi úti (a mai Rákóczi út, az Astoriánál) telken kezdték építeni 1835-ben , és 1837. augusztus 22-én nyitották meg Pesti Magyar Színház néven. Az 1840-ben állami tulajdonba került az intézmény, s egyben felvette a Nemzeti Színház nevet. 1875-ben az épületet átalakították. 1893-ban úgy határoztak, hogy új, korszerű Nemzeti Színházat építenek, mely a korszak követelményeinek maradéktalanul megfelel. 1908-ban az intézmény "átmenetileg" a Blaha Lujza téri Népszínház épületébe költözött. 1913. év szeptemberében megkezdődött a Kerepesi úti Nemzeti Színház bontása és felújítása[1], de az I. világháború miatt a fejlesztések, építkezések leálltak. A Blaha Lujza téri épület lebontásáról 1963-ban a metró döntöttek, mivel az épület állapota jelentősen leromlott, felújítása hatalmas összegeket igényelt volna, valamint a tervezett metrónak is az útjában volt. A színház 1964-ig itt működött, majd 1965. április 23-án az épületet felrobbantották."

Cím

Budapest VIII. kerület
Blaha Lujza tér
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok